Úgy kellett nektek...

A gyógyszerek lecsúsznak egyenként a torkomon,
sírógörcs kerülget, talán hallatszik a hangomon.
Évek óta élek, francos nyugtatókon,
hát igen, engem nem fog várni az öregotthon!
Talán sosem leszek huszonnégy,
ha nem az, aki időben el mégy.

Olyanok, akiket mindig rühelltem,
azoknak emlékeit mélyen eltemettem.
A sok bánattól, amit már elraktároztam,
azokról, lassan könyvet is írtam.
Az életem műve, kész van, csak olvassátok,
majd megnézem, amikor zacskókba hánytok,
a saját undorító tetteitektől rosszul lesztek,
majd én ordítom kacagva hogy úgy kellett nektek!